16. nap – Repülőút, hazaérkezés (okt.2.)


Delhiből (ottani idő szerint) 1-kor szálltunk fel. Delhiből Bécsbe az út kb. 8 óra volt. Bécsben várni kellett még 2-3 órát (pihi, shopping). Majd Bécsből Budapestre a repülés 45 perc volt. Magyar idő szerint délelőtt 10-kor érkeztünk meg. Onnan autóval haza. Nagy fáradság volt, zuhany, alvás.

Nagy élmény volt számomra India, és nagyon hiányzott. Több mint 2 hét kellett mire újra visszaálltam a hazai hangulatra.

Sok érdekes és kedves emberrel találkoztam.

Képek a himalájai emberekről:

Ha nem indul el a slideshow akkor klikk ide!

Csodaszép helyekre jutottam el.

Képek rólam, a Himalájában:

Ha nem indul el a slideshow akkor klikk ide!

Számomra ez az út nagyon sokat adott! Rengeteg élménnyel és megvalósítással lettem gazdagabb. Megerősítette a hitemet a jógában és a lelki életben, amiket pár éve gyakorlok. Erőt adott ahhoz, hogy továbbra is képes legyek járni ezen az úton, a valódi élet útján.

Köszönöm lelki mentoromnak és egyben az út vezetőjének, Dr. Tóth-Soma Lászlónak (Gaura Krisna prabhunak), hogy magával vitt erre a csodálatos útra és köszönöm az egész csapatnak, hogy ott voltak és adták a társulásukat és lelkesedésüket!